Anyák napja
A mai blogbejegyzésemet Édesanyámnak dedikálom. Szentimentális lesz.
Anyák napja van, esik az eső. Anyukám posztolt egy rövidke verset, amely a már a mennyországból ránk figyelő édesanyákról szól. A nagymamámról és a dédimamámról is. Gyerekkorom, főleg a veresegyházi nyarak meghatározó szerettei voltak, nincs nap, hogy ne jutnának eszembe.
Mi az anyák szerepe – így három felnőtt gyerek anyukájaként is – végiggondolva? A válasz egy szó: felbecsülhetetlen.
Anyukám jelenléte az életemben talán a legmélyebb érzelmi töltetet adja. (Hasonlóan mély, más bugyorból jövő, amit a gyerekeim iránt érzek és apukám, illetve a húgom is külön fejezet.)
Gyerekként tiriviális volt számomra, hogy az anyák mind olyanok, mint a miénk a húgommal, szóval nem értettem, miért vannak „rossz” gyerekek, hiszen az ember nem akar fájdalmat okozni a szüleinek, az anyukájának. Mert Anya jóságos, vele nem voltak viták, még kamaszkoromban is csak elvétve, kizárólag a saját szemtelenségem miatt. Anya békebíró volt apu és közöttünk – atyaég, megszámlálhatatlan alkalommal – és külön tiszteltem, amiért a számára nem könnyű, külföldön eltöltött évek alatt is csendes háttérországa volt apának.
Nálunk nagyon szoros a család, segítjük egymást, ki ahogyan tudja. Nyilván sok köztünk a vita is, hangosak vagyunk, néha üvöltünk. (De tök mindegy, mert az egymás iránt érzett szeretetünk felülírja az összes nézeteltérést.) Anya nem volt hangos velünk gyerekkorunkban, csendben mondta el, ha valamivel nem értett egyet.
Mindig mehettem hozzá a problémáimmal, kis- és nagy titkaimmal. Az illata pedig fenséges volt! Annyira meghatározó volt, hogy a húgommal egyszer végigszagoltuk egy parfüméria kínálatának nagy részét, hogy megtaláljuk azt a parfümöt, amit gyerekkorunkban hordott és fel is ismertük végül! Teljes eufóriába kerültünk!
A sütés iránti szeretetem, az alkotni vágyás is nagy mértékben köszönhető Anyának. Sivár moszkvai lakásunk konyha csempéjét saját maga által készített díszítéssel látta el, szép papírba kötötte a könyveinket, popcornból jelmezt készített farsangra, megtanított hímezni és már felnőttként megtanult varrni, nem is akárhogyan! Minimális alapanyagból is istenieket főzött és sütött, teszi mindezt a mai napig.
Anya segítsége a cukrászműhelyben nélkülözhetetlen. Nemrég egy esküvőre készültem. Ő tartotta bennem a lelket és fáradhatatlanul asszisztált mindenben, ami csak felmerült. De a karácsonyi vagy a húsvéti sütések is csak Anya jelenlétével lehettek sikeresek.
Csodálatos, hogy konzultálunk dolgokról, sokat röhögünk – ő ki van akadva a francia cukrászat úri huncutságain, amikor 57 grammot kell kimérni vagy 118 fokra melegíteni a cukorszirupot én meg regényekben magyarázom, hogy ez miért fontos. Meglepetésből kitakarítja a műhelyt, ablakot pucol. Hoz többszínű alkoholos filcet a mélyhűtős zacskókhoz. Mélyhűtős zacskót is hoz. Darál nekem parajdi sót, mert az egészségesebb, mint a bolti cucc. A fotón látható fenséges virágcsokrot is csak „úgy” hozta a kertből, hogy örüljek én is ennek a szépségnek a műhelybe belépve.
Ezúton is nagyon, nagyon köszönöm!
Minden édesanyának, és azoknak a nőknek is, akinek nincs gyereke, de valamilyen módon gondoskodik valakiről nagyon boldog anyák napját kívánok és hogy kapja vissza mindazt a jót, amit másoknak adott!
